Ballada
Dávid 2006.06.12. 01:15
Egy vers, mellyel az általam imádott, és tisztelt Francois Montcorbier, avagy Francois Villon előtt szeretnék tisztelegni, remélem sikerül.. szintén a Szabó Ervinből..
Ballada, melyben igyekeztem embertársaim bocsánatát kérni
Ó te szivacs a tábla alján,
Ó te szekrény a tanári asztal balján!
Ó te leroskadt fogas valamely konténer alján!
Ó te permetezős tahó, ki mint nagyhangú tallián, olyanokat mondasz, hogy leszakad a pofám!
Ó te Szerencsés, büdösszájú ribanc, ki egyszer megtanul németül,
Legkésőbb akkor, mikor a Kiscserkész héberül.
Ó ti kis férgek, kik bakancsomra sem vagytok méltók, ”túl jól Lát!” s már nyíltak is az ajtók. Ó ti irigykedők, kiknek borzamra fájt foga,
Ó ti tanárok mind, kiknek óráira szartam,
(hát mit tegyek? Én egy Iskolát vártam..)
Ó ti diákok mind, kiket oly sokszor lenéztem,
Ó te felnőtt világ, minek nem akarok részese lenni,
s te egész Világ, minek néha része SE akarok lenni!
Hogy elégszer nem köptem rátok nem láttattam elég hibátok, Megváltásra –hiszem- hiába vártok, de most egy pillanatra fogjátok be szátok, tudom, nehéz lesz: csak én szólok hozzátok. Hisz különben is be nem áll pofátok, ha másban nem is, ebben számíthatok rátok.
És ím, szólok: bocsássatok meg árva lelkemnek, hogy eleget nem hibáztam, titeket meg nem tépáztam elégszer, de a számban maradt még nyál, ne aggódjatok, az még rátok vár! Persze lehet, hogy az sem lesz tiétek, hisz embernek embert ölni –mondják- vétek.
Ezért változást most sem eszközölök, börtönömben még egy darabig tökölök. De ha egyszer kijutok innen, meneküljetek, mert ha pokolra jutok is, én mondom: VELETEK!!
|