A névtelen érzés A névtelen érzés.. a névtelen érzés.. magával ragad, és én újra meghalok, de csak egy kicsit.. még egy kicsit, és még egy kicsit.. Kitörök magamból, ahogy a névtelen érzés újra belémmar, nem akarom, én nem kértem az életet! Kijutni, csak kijutni innen, a pokolba is akár.. zokogni akarok, üvölteni akarok, gyűlölni akarok, de pusztító haragom csak képzelet. Várom, hogy megszülessen, várom, hogy pusztítson, hogy megtisztítson, hogy elégessen, hogy kiszakíthassam testem börtönéből, mert így eléget.. csak perzsel, elporlaszt mindent.. szívem a lángok szülötteként küzd, de legyőzetik. Még egyet dobban.. azután csend koppan a pusztító nyugalomban..