|
El
Dávid 2006.06.12. 01:37
Amolyan elvágyódós, mesélős, álmodozós..
El
Vonalzók, körzők, szögek, vonalak!
Jaj anyám, mennyi-mennyi salak!
Emészt engem már jó régen az unalom,
ilyenkor ledőlök, és szatyrom a paplanom.
Olyankor szunnyadok, és elrepülök messze-messze,
távoli csokiföldekre, nagy kakaótengerekre.
Kakaótengereken csokivitorlám szeli
az aranysárga méz-tajtékokat,
és boldog vagyok.
Vattacukor-pipám füstje
alakot rajzol, mi szinte lélegzik,
bizony ám, ez a kép létezik!
Ha nem hiszed,
ama süteményemberhez intézd kérdésed.
Mazsolaszáját nagyra tátva kacag:
”A Te Világod? Ugyan! Ócska vacak!”
S te elgondolkozol, és döntesz.
És lám, ezentúl minden másképp lesz.
Együtt ülünk a hajón, s vidám az életünk,
magyaráznunk sem kell immár, mit, s miért teszünk.
Mikor, s mit, s azt és akkor, csakis akkor,
ha kedvünk szottyan. Mert szabadok leszünk,
mint azok a kekszgalambok, mik fent repülnek ottan.
Így élünk majd, mint gerlék a réten,
hisz másra sem vártunk régen.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
