El
Dávid 2006.06.12. 01:37
Amolyan elvágyódós, mesélős, álmodozós..
El
Vonalzók, körzők, szögek, vonalak! Jaj anyám, mennyi-mennyi salak! Emészt engem már jó régen az unalom, ilyenkor ledőlök, és szatyrom a paplanom. Olyankor szunnyadok, és elrepülök messze-messze, távoli csokiföldekre, nagy kakaótengerekre. Kakaótengereken csokivitorlám szeli az aranysárga méz-tajtékokat, és boldog vagyok. Vattacukor-pipám füstje alakot rajzol, mi szinte lélegzik, bizony ám, ez a kép létezik! Ha nem hiszed, ama süteményemberhez intézd kérdésed. Mazsolaszáját nagyra tátva kacag:
”A Te Világod? Ugyan! Ócska vacak!” S te elgondolkozol, és döntesz. És lám, ezentúl minden másképp lesz. Együtt ülünk a hajón, s vidám az életünk, magyaráznunk sem kell immár, mit, s miért teszünk.
Mikor, s mit, s azt és akkor, csakis akkor, ha kedvünk szottyan. Mert szabadok leszünk, mint azok a kekszgalambok, mik fent repülnek ottan. Így élünk majd, mint gerlék a réten, hisz másra sem vártunk régen.
|